KÖSZÖNJÜK!

Új tulajdonosa lett a Kürti Sándor által felajánlott a antik mechanikus számológép egyikének!

80.000.-ért kelt el az “Original Odhner” márkájú 1920-ban Göteborgban gyártott mechanikus számológép.

A licitáló anonim szeretne maradni, de azt elárulta, hogy miért is volt fontos neki, hogy Ő nyerje a licitet:

 Dédnagyapámat 3 évesen találták a Bazilika lépcsőjénél, innen indult a “karriere”. A Mayer Ferenc árvaházba került, onnan inasnak szegődött, majd szívós munkával addig küzdötte magát, hogy a Madách téren saját szatócsboltot nyisson. A boltot persze később államosították, a Dédi 70 és 80 éves kora között segédmunkásnak állt. Végül 100 évig élt, de én már nem találkozhattam vele. Viszont a nevemet részben róla kaptam, s gyermekként sokat játszottam nagypapámnál a boltból maradt mechanikus számológépével. 20 éve Nagypapa sincs már, a számológép másokhoz került.Dédi példája azt mutatja számomra, hogy nem az számít, hogy honnan indulsz, s hogy mik a körülmények, hanem hogy te mit teszel. Nagyon örülök, hogy most úgy juthattam ehhez a fontos emlékhez, hogy közben ugyanehhez a célhoz járulhatok hozzá alapítványuk támogatásával. 

Nagyon szépen köszönjük a felajánlónak, Kürti Sándornak és a licitálónak egyaránt a Szikra Tehetséggondozó Egyesület és minden családunk és gyermekünk nevében.

Kürti Sándor a Kürt Zrt. tulajdonosa és Zádori Henrietta a Szikra elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük